Bemutatkozás

A Matematikai és Informatikai Tudományok Osztálya (MITO) 2013. június 14-én alakult meg a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében 7 alapító taggal, 5 doktori iskolát képviselve, alapító elnöke Hegyháti Máté, a Pannon Egyetem doktorjelöltje volt. Az Osztály céljául tűzte ki a matematikai, informatikai területen kutató doktorandusz hallgatók tájékoztatását, tudományos fórumok szervezését, valamint a két tudományág specifikus problémáinak kezelését, ill. közvetítését a DOSz felé. Szakosztályunknak azóta közel 60 doktorandusz és doktorjelölt volt tagja az informatika és a matematika tudományterületéről, 13 doktori iskolából.

A MITO elsődleges célja a hagyománnyá vált háromnapos téli iskola – Winter School of PhD Students in Informatics and Mathematics (WSPS) – évente történő megszervezése. A rendezvény alapvető célja kettős:

  • Az iskola résztvevői az évente megválasztott témakörben rangos plenáris előadásokon, valamint az azokhoz kapcsolódó intenzív kurzusokon vehetnek részt, melyért doktori iskolától függően tanulmányi vagy tudományos kreditekben is részesülhetnek.
  • Mindemellett a kulturális programok, valamint a poszter szekció lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők megismerjék egymást, s egymás kutatási témáit.

A vándor-konferencia jellegű téli iskolának már több hazai egyetem adott otthont, a rendező intézmények között tudhatjuk a veszprémi Pannon Egyetemet, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemet, a győri Széchenyi István Egyetemet, a Pécsi Tudományegyetemet, a Debreceni Egyetemet, a Szegedi Tudományegyetemet és a Soproni Egyetemet is. A téli iskolák minden évben egy adott témakörre épülnek, de az évek során változatos spektrumot fedtek le (elosztott rendszerek, optimalizáció, funkcionális programozás, a big data, számítógépes grafika, digitális képfeldolgozás, felhőalapú rendszerek).

A DOSz jelmondatához („Közösség a tudományért.”) hűen az osztály fontos céljának tekinti a közösségépítést, így gyakran közösségi programokon is találkozhatnak az osztály tagjai, illetve a terület doktoranduszai.

Végezetül – de nem utolsó sorban – az osztály igyekszik ipari partnereknél való látogatással lehetőséget teremteni arra, hogy a doktoranduszok jobb betekintést nyerhessenek a versenyszféra kutatásaiba.

Jelentkezési lap ITT az adatkezelési tájékoztató pedig ITT érhető el!