Simon Levente összes bejegyzése

Tisztújítás és jövőbemutató eszmecsere a DOSz III. Mérföldkő Konferenciáján

November utolsó hétvégéjén tartotta III. Mérföldkő Konferenciáját a Doktoranduszok Országos Szövetsége. A tisztújító küldöttgyűléssel összekötött szakmai workshopnak az idei évben a gödöllői Szent István Egyetem adott otthont.
A rendezvény egyik legfontosabb célja a doktori érdekképviselet és a doktori képzések rendszerének áttekintése volt. A megnyitón felszólalt Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár, Tőzsér János, a SZIE rektora, Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke és Pecze Dániel Gödöllő város alpolgármestere, akik egyaránt a
PhD- és DLA-képzések a tehetséggondozásban, a társadalmi és gazdasági fejlődésben betöltött jelentőségét emelték ki. Az utóbbi hetekben a végéhez közelítő törvénymódosítás, amelynek keretében a doktori képzés jelenlegi rendszerének teljes reformja valósul meg, szintén ezen elvek mentén határozza meg a fiatal kutatók karrierívét.
A konferencián üléseztek a DOSz tudományos osztályai, akik találkozójukon felvázolták az országos érdekképviselet által végzett tudományszervező munka jövőképét. A DOSZ hatékonyan reprezentál minden, az országban kutatott tudományterületet, így a képzési reform folyamán becsatornázhatja a fiatal kutatók szakterület-specifikus meglátásait is.
A januárban folytatódó egyeztetéseken már a szervezet újonnan megválasztott tisztségviselői vesznek majd részt. A DOSz küldöttgyűlése egyhangúlag újraválasztotta a szervezet elnökének Keresztes Gábort (Nyugat-magyarországi Egyetem). A tisztségében megerősített elnök a jövő év legfontosabb feladatai között említette meg a doktori képzés átalakításával kapcsolatos részletszabályok kidolgozását, az intézményi képviselet és a tudományos osztályok fejlesztését, valamint a szervezet társadalmi reputációjának növelését.
Munkáját a következő évben hét elnökségi tag segíti: Asztalos Kata (Szegedi Tudományegyetem), Buda Lorina (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Csapó László (Szent István Egyetem), Fazekas Kornél (Pécsi Tudományegyetem), Gáspár Marcell (Miskolci Egyetem), Kőmíves Péter Miklós (Debreceni Egyetem) és Szabó Katalin (Szent István Egyetem). A megválasztott tisztségviselők több éve a szervezet elnökségében, tudományos osztályaiban dolgoznak, így a megkezdett munka folytatása sem akad meg és a tavasszal folytatódó reformtárgyalások során kellő tapasztalattal bíró delegációt állíthat ki a szervezet. A szervezet törvényes működése fölött őrködő felügyelő bizottság tagjai Dolnegó Bálint (Testnevelési Egyetem), Körösparti Péter (Debreceni Egyetem) és Lovassy Ádám lettek.
dosztavasziszel

Tavaszi Szél 2016 Konferencia

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket és mesterszakos hallgatókat, hogy 2016-ban is megrendezi TAVASZI SZÉL elnevezésű multidiszciplináris, tudományos konferenciáját.
A konferenciát 2016. április 15-17. között az Óbudai Egyetemen rendezzük meg.
A konferencia felhívása és további részletek itt: http://dosz.hu/rendezvenyeink/tavasz_szel
Doktoranduszok Országos Szövetsége Elnökség

NJSZT Újklub (IEEE CS-NJSZT Fórum) pres. Software Technology Forum

Az esemény időpontja: 

2015. dec. 11. 10.00

Helyszín: 

ELTE Faculty of Informatics, H-1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c, 0-803

PROGRAM:

PD Dr.habil. Bernhard Schätz
Dipl.-Inform. Univ. (fortiss/TU Munchen)
Model-Based Development and Cyber-Phyisical Systems  — New Challenges and Possible Solutions

Cyber-Physical Systems (CPS) are often understood as networked embedded systems. However, characteristics — as, e.g., identified in the CyPhERS Roadmap Europe — of CPS highlight challenges, which illustrate a real shift of paradigm compared to those systems. The presentation identifies — starting from the stateof-art tool-supported technologies of model-based development as found in the automotive domain, and following the characterization of CPS provided in CyPhERS — three principles, which present new dimensions of system complexity. Furthermore, the presentation illustrates model-based approaches to address these dimensions, using networked energy systems as an example.

Dr. Ráth István
computer science engineer, BME

Dr. Horváth Ákos
computer science engineer. BME
Incremental Queries and Transformations for Engineering Critical Systems

Model-driven engineering (MDE) is widely used nowadays in the design of embedded systems, such as in the automotive, avionics or telecommunication domains. Behind the scenes, design and verification tools frequently exploit advanced model query and transformation techniques to support various rich tool features. The rapid increase in the size and complexity of system models has drawn significant attention to incremental model query and transformation approaches, which enable fast and incremental reactions to model changes caused by systems engineers or automated design steps. In this presentation, we overview two open source Eclipse projects, IncQuery and VIATRA, which have been actively used as a basis for developing various academic and industrial tools for critical systems.

Registration is required: www.inf.elte.hu/szoftvertechreg

Három lépcsőben nő az oktatói-kutatói kör bére

Három lépcsőben, és a teljes felsőoktatási oktatói-kutatói kör bére nőni fog, első lépésként jövő januártól 15 százalékkal – jelentette be Balog Zoltán.

A tárca vezetője a kormány előző napi döntését ismertetve elmondta: a 2016. januári 15 százalékos növelést 2017-ben és 2018-ban is 5-5 százalékos béremelés követi. Összességében – a korábbi emelést alapul véve – így 27 százalékos növekedésre számíthatnak a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók.
Balog Zoltán értékelése szerint a felsőoktatásban különösen igaz, hogy a magyar reformok működnek. A három éve megkezdett átalakítások mára olyan eredményeket hoztak, amelynek köszönhetően eljutottak egy komoly béremelésig – mutatott rá.

A tárca vezetője felidézte a felsőoktatási kerekasztal 2013-as létrehozását, és a jó együttműködés eredményei között említette a szakstruktúra átalakítását, amely a piacképes és a magyar felsőoktatáshoz méltó szakokat támogatja.

Fotó: Mohai Balázs/MTI

Kitért a kancellári rendszer bevezetésére is, ennek hatására olyan finanszírozási helyzet jött létre, amely 3-4 éve még csak vágyálom volt, és ma nincs hiány a felsőoktatási intézményekben. Sőt olyan megtakarításra lehetett szert tenni az egyetemeken, főiskolákon, ami a jelentős béremelést lehetővé teszi – mutatott rá Balog Zoltán. Szólt még a duális képzés bevezetéséről is, és megállapította: a felsőoktatási intézmények meghallották, hogy a gazdasággal való együttműködés a siker titka.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a bértábla rendezésének költsége három évre 15,2 milliárd forint, ezt teljes egészében költségvetés állja.

2015 októberi adatok szerint közel 15 ezer oktatót és ezen belül 1800 kutatót érint a bérek rendezése.

Ismertetése szerint az egyetemi tanárok bére 2015-ben 437 300 forint, ami jövő januárban 503 ezer forintra, 2017 januárjában 528 ezerre nő, és a 2018-as emeléssel eléri az 554 ezer forintot. Adjunktusok esetében a mostani 218 ezer forintos bér, 251 ezerre, majd 257 ezerre nő. A tanársegédeknél a 174 900 forint 201 ezerre majd 221 ezer forintra emelkedik.


Fotó: Mohai Balázs/MTI

Hozzátette: a nem oktatói kör számára 150 ezer forintos bérminimumot határoztak meg, amelyet az intézmények gazdálkodnak ki. Ez a teljes rendszer szintjén 5 milliárdot jelent, ami a felsőoktatási költségvetés 1 százaléka.

 Kitért a doktoranduszokat érintő változtatásokra is. A tudományos utánpótlás érdekében a doktori képzés átalakításra szorul – rögzítette az államtitkár, hozzátéve: a fokozatot szerzett hallgatók száma nem kielégítő. A hároméves finanszírozott időt négyre növelik, az első két év után komplex vizsgát tesz a hallgató.

A doktoranduszok ösztöndíja az első két évben 140 ezer forintra, majd 180 ezer forintra nő majd. Ez az adjunktusi nettó jövedelmeknek is megfelelő összeg – jelezte, hozzátéve: 1300 hallgatóval számolva a költségvetési igénye mintegy 8 milliárd forint körüli összeg.

Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke azt mondta: üdvözlik az általános bérrendezést a felsőoktatásban, amelyre szerinte utolsó előtti pillanatban kerül erre sor – fogalmazott.


Fotó: Mohai Balázs/MTI

Kitért arra is, hogy egyre nehezebb az oktatókat megtartani, és az MRK minden egyes állásfoglalásában megerősítette a minőség iránti elkötelezettségét. Fontos, hogy meghallgatták kérésüket és nem csak az adjunktusi és tanársegédi körre terjed ki a béremelés, hanem a teljes oktatói-kutatói körre. Ezzel még nem minden problémát nem oldottak meg, kérdés többek között, hogy lesz-e lehetőség differenciálni, de ez már a kellemes terhek közé tartozik – jegyezte meg.

Keresztes Gábor, a Doktoranduszok Országos Szövetsége elnöke köszönetet mondott a kormánynak, hogy “a doktoranduszok hangját meghallotta”, és ügyüket fontosnak tartotta, hogy a képzés reformját előkészítse. A képzés tervezett átalakítása érdekében minden lényeges elemet tartalmaz a törvényjavaslat. A reform hozzájárul majd az tudományos utánpótlás biztosítása, a képzés színvonalának növeléséhez. Távlati cél a fokozatot szerzett doktoranduszok arányának növelése – jelezte a DOSZ elnöke, aki a jövőbeni célok között említette, hogy a doktori képzés évei a későbbi nyugdíjelszámolásba is számítsanak bele.

(MTI)

Ericsson Innovation Awards 2016

The Ericsson Innovation Awards 2016 is an open competition for students all around the world.

This year the competition is all about cities. Today, more people live in cities than in rural areas, and by 2050, about 70 percent of the world’s population is expected to reside in urban areas. Ensuring that our cities are creative, connected and sustainable is a major challenge but also an opportunity to improve the lives of billions of people along with the health and future of the planet itself. What is your next big idea?

The contest consists of one (1) competition category, the student category.

To be eligible to be part of a team participating in the student category – such person (“student”) shall (i) be a student of higher vocational and academic studies; (ii) register himself/herself for the contest by completing and submitting a team application form at www.ericssoninnovationawards.com; and (iii) be part of a team consisting of 2-4 students.

Dates to remember 

  • September 18- November 30: Phase 1 – Registration and submission. Register your team
  • November 30-December 17: Open voting and Ericsson jury evaluation
  • December 18: Semi-finalists announcement. 10 teams announced that make it into semi-finals
  • December 19-February 11: Phase 2 – Development of a Minimum Viable Product, etc. Working with Ericsson experts to develop your idea.
  • February 19: Finalist announcement. 4 teams announced that have made it into the grand final
  • Date TBD: Award ceremony / final event in Stockholm, Sweden